„Sok szép élményem van ...”

Bacsó Józsefné 2009. szeptemberében vehette át gyémánt diplomáját. Elmondása szerint egy életút meghatározó napja volt szeptember 4-e, sőt, már a készülődést is felemelő érzésként élte meg. Ez alkalomból beszélgettem vele.

Már csak emlékként élhet bennünk.

- Miért ezt a pályát választotta, mi vagy ki befolyásolta a választást?

- A helyi polgári iskola tanulmányaim előtt Békés-Négyegyenesdüllői tanyasi iskolába jártam, akkor azt gondoltam, az a világ közepe. Gyerekként sokszor játszottunk "iskolásat", de a tanítóm hívta fel a szüleim figyelmét arra, hogy nekem tovább kellene tanulnom. A polgári iskola akkor még nem volt kötelező.

A Szarvasi Evangélikus Tanítóképző első három évét magántanulóként a negyed és ötöd évet nyilvánosan 1949-ben fejeztem be. Amikor iskolába jártam, zűrös háborús időszak volt. Emlékszem, vizsgázni vagy a vonat tetején utazva mentünk vagy szamárszekéren vittek minket.

- A képesítő vizsga letétele után megkezdte tanítói munkáját a Mezőberény-Kereki Általános Iskolában. Kérem, írja le, milyen volt akkor a tanyasi iskolában az oktatás!

- Az elemi iskolai oktatás a népoktatást szolgálta. A tanyavilágban élő gyerekek iskoláztatására a község nyitott 1901-ben iskolát Kerekiben, ezt 1914-ben államosították. Az oktatás feltétele az oktató, a tanító személye is. Kevés volt a tanterem és a tanító is. Sok volt a tanuló. A tanulási színvonalat csökkentette a több osztályból összehozott egy csoport. Például 1938-ban Kerekiben egy csoportban 114 mindennapos és 34 továbbképzős tanulót tanított a tanító. Nehezítette a helyzetet a nagy világgazdasági válság utáni állapot. Sok volt a mulasztó tavaszonként és a rendszeresen emelkedő lemaradás. Az iskoláztatás kötelező jellegét nem minden szülő tudta komolyan venni. Szükség volt a gyermekek munkájára is. A szertárban szemléltető eszköz összesen egy darab fából készült golyós számológép és 2 darab térkép volt, amikor 1949-ben Kerekiben kezdtem tanítani. Ilyen helyzetben kizárólag a szülőkkel való együttműködés hozhatott eredményt. Még tanítottam olyan tantervekből, ahol az 5-6. osztály bizonyos tárgyakat egy éven belül tanult, az "A" évben: 5. osztályos anyagot. A napos létszám miatt a következő évben, "B" év, ugyanez az osztály 6. osztályos anyagot tanult. Ilyenek voltak az összevont osztályok. A 7. és 8. osztályos anyagokat külön-külön tanítottuk. Ugyan így az alsó tagozatban 1-2-3-4. osztályokban. Ha 3. osztályban közvetlen foglalkozás, akkor az 1-2-4. osztályban önálló foglalkozás volt.

- Hogy nézett ki az akkori iskola?

- Az 1930-as években megépült egy szögletes Klebersberg iskola Kerekiben is. Én már ebben a tanteremben kezdtem tanítani. Egy tantermes, vaskályhás, olajos, de padlós. Keletre néző hat nagyablakos tanterem, előszobával. A tanteremmel egybe épült a szolgálati lakás. Két szoba volt. A közös konyhában mindig a délutános tanító főzött. Csak az egyik szobában, búbos kemencében fűtöttünk.

- Hogyan teltek a hétköznapok?

- Az iskola két nevelős volt, egy évig takarító nélkül. Reggel 8 órakkor a gyerekek harangoztak, kezdődött a tanítás. Meg kellett tanítani a gyerekeket például arra, hogy 8 órára ott kellett lenni. Minden füzetet, minden könyvet el kellett hozni, otthon kellett kihegyezni a ceruzát. Maximálisan felkészülve, tisztán kellett az iskolába jönni. Reggelente zsebkendő és köröm vizsga volt. Ez azt jelentette, hogy a tanító végigment a padok között, és akinek nem volt tiszta a keze, meg kellett mosnia a teremben lévő lavorban. Elnézőek a diószedés időszakában voltunk. Amit megköveteltünk be kellett vasalni, egységesen kellett követelni. Következetesnek, szigorúnak kellett lenni az egész iskolában. Jó módszernek találtam, nem kellett semmit kétszer mondani. Ezt a módszert Szabó Antal vezette be. Volt "angol és francia óra" is. "Francia" óra jelentette a nevelő számára a tanterem takarítást, salakolást, gyújtós kályhába készítését, friss víz készítését a tartályba. Az "angol óra" egyszerű WC takarítás volt. Igen jó kollégáim voltak: Komlódi Anna és Keresztényi Magdolna. Magdival jó idő esetén kiültünk a parapéra és népdalokat furulyáztunk. Utólag kiderült, nem csak saját szórakozásra, a környéken lévő tanyák lakói és a legeltető gyerekek is élvezték. Kulturális élet is volt. Volt cserekönyvtár. Az ifjúság igényelte Kerekiben az összejöveteleket. Hosszú téli estéken színdarabokat tanítottunk be. Ebben az időben a hatóság kizárólag Molier darabokat

engedélyezett. Az "Úrhatnám polgár"-nak nagy sikere volt. Az előadások tavasszal zajlottak szinte minden évben, sátorban. Ott volt Kereki apraja-nagyja. Az "Úrhatnám polgár" például a helyi Gazdakörökben is bemutatásra került.

- Milyen tantárgyat tanított legszívesebben?

- Ha bármelyik tantárgyból sikerült megértetnem valamit, elértem a célomat, akkor az nekem nagyon nagy öröm volt. Velük örültem. Szorzótáblát játékos formában próbáltam megtanítani, az ének órákat különösen szerettem.

- Szabadidejét mivel töltötte?

- Kézimunkáztam, hímeztem. Kötöttem, hogy meleg ruhánk legyen. A Szabó Antal vezette dalárda tagja voltam. Szép emlékeim vannak, szerettem énekelni.

- „A maradékot tartom a markomban, a végeredményt kétszer alá kell húzni, szótagolni, szótagolni ....” – ezek ma is benne vannak egykori tanítványai fejében. Szeretett tanítani? Újból ezt a szakmát választaná?

- Igen. Megtérül az ember munkája! Így utólag is szerencsés embernek tartom magam, mert tanítani nagyon szerettem. Volt tanítványaimtól visszahallom, hogy nem csak én voltam szigorú, de a többi nevelő is abban az időben. Ezt soha nem éreztem, az egységes nevelői eljárást igyekezett minden tantestületi tag betartani. Nem csak elfogadtam, jónak tartottam. Ez a mai már nem a mi világunk. Sok szép élményem van a nagyon nehéz fizikai munkát végző emberektől. Nagy dolognak kell történnie, ha a minden nyárvégi kerekiek találkozójára nem jutunk el. Szeretem a kereki embereket, őszinte becsületességüket. Külön büszkeség, amikor hallom, hogy volt tanítványaim megállják a helyüket.

Utolsó beszélgetésem Szabó Antallal és az I. Dalostalálkozó szervezése Szabó Antal és Szabó Antalné emlékére

Az Ipartestületben igen pezsgő kulturális élet folyt. A színjátszó csoport mellett működött vegyeskar, 18 tagú kis szimfónikus zenekar, tánccsoport, vonósnégyes.

Mindegyik csoportnak Szabó Antal volt a vezetője 1940-től. Attól kezdve 65 éven keresztül nemcsak tanította, de össze is tartotta a dalosokat. A rengeteg munka, tanulás szép eredményeket, sikereket hozott a daloskörnek. 1898-ban alakult meg a mezőberényi Iparos Dalárda, mint férfikar.1925-tõl Zsilinszky Emil tanító vezette a férfikart, és a Tiszántúl egyik legjelentősebb énekkarává fejlesztette. 1928-ban volt a zászlóavató ünnepség dalversennyel összekötve, ahol 16 énekkar hatszáz dalossal vett részt. 1938-ban Zsilinszky Emil megvált énekkarától. Bálint Géza polgári iskolai énektanár vette át az énekkar vezetését. 1940-ben áthelyezés miatt lemondott, a kórus vezetését 1940. május 22-én Szabó Antal tanító vette át. Őt kértem, meséljen az ipartestületben folyó munkájáról, az Iparos Daloskörről.

Hogyan emlékszik a kezdetekre?

Három férfi dalos keresett meg azzal a kéréssel, vállaljam el a vezetésüket. Elvállaltam. Az ismeretség onnan volt, hogy 1933-tól már tagja voltam az Iparos Ifjúsági Zenekarnak. Ez megtiszteltetés volt, hiszen a zenekarnak és a daloskörnek is csak iparosok lehettek a tagjai. 1943-ban, a második világháború ideje alatt megfogyatkozott a létszám, mert a férfiakat behívták katonának. Ahhoz, hogy a dalkör működni tudjon, megalakítottuk a vegyeskart. A háború miatt az énekkar működése néhány helybeli szereplésre korlátozódott. Énekes színműveket, operetteket tanultunk meg, és adtunk elő nagy sikerrel. Pl. a Huszár-kisasszony- t.

1944-ben az újabb bevonulások miatt nagyon meggyengült a kórus. A front állandó közeledése, az elsötétítések, a gyakori légiriadók miatt a nők nem mertek az utcára menni, nem tudtak a próbákra eljárni. 1944. szeptemberétől ideiglenesen szüneteltettük a kórus működését.

1945. márciusában - az országban másodikként - újból elkezdtük a próbákat, szabályos alapszabállyal, Hathy Tibor igazgató tanító elnök vezetésével. Sok nehézséggel kellett megküzdenünk. Például otthonról hozták a tagok a tüzelőt a próbákra. A lelkes munka meghozta gyümölcsét. 1945. november 18-án nyilvános bemutatkozó hangversenyt adtunk az Ipartestületben, telt ház előtt, nagy sikerrel. A sok szép emlék közül melyek voltak a legemlékezetesebbek?

1947. május 24-25-én Siófokon volt egy dalosverseny 36 kórus részvételével. A Tiszántúlt három énekkar képviselte: a debreceni, a szarvasi és a mezőberényi. Énekkarunknak akkor 36 tagja volt. A találkozón túl élményt jelentett az, hogy a Balatonban fürödhettünk, csónakázhattunk, hajókiránduláson vehettünk részt. A háború Siófokot sem kímélte. A szállodának, ahol elszállásoltak bennünket, egyetlen ablaka, ajtaja sem volt. Szalmán aludtunk.

1948. május 9-én 10 vidéki kórus részvételével ünnepelte meg kórusunk 50 éves fennállását.

A daloskör mellett működött egy vonósnégyes is. 1945-ben alakítottuk meg a vegyeskórus mellett a vonósnégyest. Tagjai: Várhalmi Dániel elsőhegedűs, Somogyi Mihály másodhegedűs, Hathy Tibor brácsás és én, mint csellós. Célunk a komolyzene népszerűsítése volt. Később 16 tagúvá bővültünk. Emellett megalakult a néptánccsoport Oláh István tanító vezetésével. Együtt - kb. 80 ember - képviseltük a kulturális életben az éneket, zenét, táncot.

Békés megye 1950-ben megyei kultúrversenyt rendezett a megye énekkarai és tánccsoportjai részére. A kórus és a tánccsoportunk is első helyezett lett. Ezzel bebizonyítottuk, hogy van létjogosultsága a kultúrcsoportnak.

Hogyan tovább?

A következő új feladat a nevelőmunka lett. Az első tanácsválasztás politikai előkészítése céljából a Megyei Népművelési Osztály egy nagyszabású falujárási programmal bízta meg a kultúrcsoportot. Összeállítottunk egy műsort, amelyben az énekkar, a tánccsoport és a zenekar is szerepelt. Minden szombaton és vasárnap jártuk a megye községeit, falvait, tanyavilágát nyitott teherautóval. Sokszor porosan, nem egyszer bőrig ázva érkeztünk meg. Az előadásoknak sikere volt, de előfordult, hogy a teherautót kővel dobálták meg, mert nem tetszett a politikai beszéd.

1954-ben Oláh István áthelyezése miatt a tánccsoport elvesztette vezetőjét. Havasi István tanító vette át a helyét.

Az 1956-os események idején sem a dalosok, sem a táncosok nem vettek részt semmiféle megmozdulásban. Az összejöveteli tilalom ellenére is megtartottuk a próbákat.

1957-ben meghívást kaptunk Hajdúszoboszlóra, az országos dalosünnepre. Két medencében leengedték a vizet, ott állították fel a színpadot. Elsőként szerepeltünk. Akkor 44 tagú volt a kórus. Az első négy helyezett között végeztünk. Attól kezdve ismerték a nevünket. Sok meghívást kaptunk. Bejártuk az egész országot.

1958. július 11-én ünnepeltük az együttes fennállásának 60 éves jubileumát. 1958. július 12-13-án 35 kórus között mi is részt vettünk a MÁVAG „Acélhang” kórusának 85 éves jubileuma alkalmából rendezett budapesti találkozón. Megtisztelő volt a meghívás, hiszen az országból a legjobb öntevékeny kórusokat hívták meg. A hangverseny utáni ünnepség az Erkel Színházban volt. A színpadon foglalt helyet az elnökség, melyben Kodály Zoltán is részt vett. A díszelnökség mögött impozáns háttérként sorakoztak a daloskörök színpompás zászlói. Amikor az ünnepségnek vége lett, Kodály Zoltán felállt, végignézett a zászlósoron, majd odalépett a mi zászlónkhoz. Megnézte, kezet fogott Boldis János zászlótartónkkal és azt mondta: „Gyönyörű szép zászlójuk van. ” Büszkén jöttünk haza.

Ekkor kikből állt a berényi énekkar?

Ekkor már nem csak iparosokból. „Egyszerű” emberekből, szövőgyári munkásokból, termelőszövetkezeti tagokból, KTSZ dolgozókból, pedagógusokból. Volt köztünk postás, fodrász, hivatalsegéd, kéményseprő, tűzoltó. Volt, aki nem tudott írni, olvasni, kottát olvasni, azt hallás után kellett megtanítani.

1952-58 között az énekkar több száz esetben szerepelt. Szerepelt a kórus a rádióban, a tévében. Serlegek, oklevelek, emlékek sokasága erre a bizonyíték.

A megyétől kaptunk lehetőséget, hogy Lengyelországban egy hangversenykörúton vehessünk részt. Egy egész nyáron át készültünk, lengyel dalokat is tanultunk. Az elkészült műsort bemutattuk a helyi közönségnek. Az utazás előtt egy héttel lemondták az utat, máig sem derült ki, miért. Nagy csalódás volt. Kevésen múlott, hogy az énekkar nem szűnt meg, akkor sokan kiléptek.

1977-ben megalapítottuk a Népdalkört a megmaradó dalosokból.

(A Berényi Népdalkör ma (2012) is „él” ….)

 

 

Mezőberény. Elöl a hegedűvel: Maász Gyula. A cimbalmos: Szabó Antal. Helyszín: mezőberényi ipartestület terasza. Dátum: 1937.06.10.

 

"Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk,

szebb, ha ketten összedalolunk, aztán mind többen,

százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia,

amiben mind egyek lehetünk…"

(Kodály Zoltán)

Az I. Dalostalálkozó Szabó Antal és Szabó Antalné emlékére címet viselő rendezvényt első alkalommal rendezi meg intézményünk (Orlai Petrics Soma Kulturális Központ), a Berényi Népdalkör, a Szlovák Pávakör és a Városi Nyugdíjas Klub tagjaival közösen, hagyományteremtő szándékkal

Célunk a hagyományteremtésen, emlékezésen túl, városunk két daloskörének – Berényi Népdalkör és a Szlovák Pávakör –, és a környező települések (Békés, Szeghalom, Körösladány, Köröstarcsa, Gyomaendrőd, Túrkeve, Békéscsaba, Kondoros, Kamut) dalosainak – akik ismerik a Berényi Népdalkört - bemutatkozási lehetőséget biztosítva, a közös éneklés örömének tudatosítása. Ezen túl a partnerkapcsolatok erősítésére, a tapasztalatok megosztására is alkalmat biztosít.

Érdeklődésre számot tartó rendezvény, hiszen mindketten Mezőberény köztiszteletben álló pedagógusai, a zene, a népdal iránt elkötelezett EMBEREK voltak. El nem feledhető kincset kapott tőlük a város és mindannyian, akik ismerhettük őket. Tisztelet és megbecsülés övezi munkásságukat. Életük utolsó pillanatáig nem csak vezetői, szakmai irányítói voltak a Berényi Népdalkörnek és a Szlovák Pávakörnek, hanem mindvégig arra törekedtek, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a közös éneklés, zenélés örömét.

Szabó Antal és Szabó Antalné olyan példaértékű örökséget hagytak itt, amelyet nevükkel, és emlékükkel együtt kötelességünk őrizni, és továbbadnunk.

Ebben az évben ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját a Berényi Népdalkör, így e jeles évforduló is méltó keretet kap.

A csoportok 7 percben kapnak bemutatkozási lehetőséget.

A délelőtti program keretében köszöntjük a 35 éves Berényi Népdalkört, a daloskör tagjait, és a rendezvényen résztvevő dalosok közül választjuk ki a vándor közönség díj első tulajdonosát.

A művelődési központ aulájában munkásságukba betekintő kiállítás lesz megtekinthető.

Majd közös ebédre (önköltséges) kerül sor a Berény Étteremben.

Ahhoz, hogy az emberek találkozhassanak, beszélgethessenek, tapasztalataikat megoszthassák egymással, közös emlékeiket felidézhessék, alkalomra van szükség. Ez alkalom megteremtéséhez kértük Mezőberény Város Képviselő-testülete támogatását, és ezúton is hívjuk a tanítványaikat, és minden érdeklődőt a rendezvényre (május 20.).

Emlékezés Szabó Antalra

 "Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk,

szebb, ha ketten összedalolunk, aztán mind többen,

százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia,

Különös érzés gimnáziumi taná-romként vissza-

amiben mind egyek lehetünk…"

(Kodály Zoltán)

Gondolni rá, felidézni egy-egy "forró" hangulatú matematika órát, egy-egy személyes beszélgetést. Emlékek, érzések kavarognak a fejemben: szinte utánozhatatlanul precíz volt, szelíd, mégis határozott, szigorú, de emberséges. Bölcs távolságtartás jellemezte. Tanár volt és "egyszerûen" EMBER!

El nem múló értékes kincset kaptunk tõle, mi, tanítványai, akiket a matematika, a könyvkötészet, a zene vagy az éneklés birodalmába próbált bevezetni.

Tisztelet, megbecsülés övezi munkásságát városunkban. Szabó Antal bácsi példaértékû tanítói, tanári, iskolaigazgatói tevékeny-sége mellett énekesként, muzsikusként, karnagyként elévülhetetlen érdemeket szerzett városunk zenei életének szervezésében, irányításában, melynek szinte haláláig aktív közremûködõje volt.

Antal bácsi 1933. februárjában, egy hónappal Mezõberénybe érkezése után már az I-partestület Ifjúsági Zenekarában játszott. 1940-ben a nagy múltú Iparos Daloskör vezetését bízták rá. A kórus mellé hamarosan vonósnégyest szervezett, melynek bõvítésével 18 tagú kis szimfonikus-szalonzenekart hozott létre tanítókból, zenélni tudó iparosokból, a népi zenekar tagjaiból, és a volt le-ventezenekar fúvósaiból. A daloskör tagjai-val hatékonyan közremûködtek a néptánc-csoport újraindulásában.

Daloskör, népi zenekar, néptánccsoport –  ének, zene, tánc – egy együttessé fonódott össze a tudatos és kitartó szervezõmunkája révén.

Antal bácsi 76 évet töltött életébõl városunkban. 76 áldozatos munkával telt év, melynek során mindvégig arra törekedett, hogy minél többen megismerjék, és meg-szeressék a közös éneklés, zenélés örömét. Életének utolsó pillanatáig Õ volt nemcsak vezetõje, szakmai irányítója, hanem összetartója a Berényi Népdalkörnek.

Antal bácsi munkássága elismeréseként 1990-ben "Pro Urbe", 1999-ben "Mezõberényért" kitüntetésben részesült.

Távozásával, olyan gazdagságot vitt magával, amit szavakban nem lehet kifejez-ni, és olyan örökséget hagyott itt, amelyet nevével, és emlékével együtt õriznünk és továbbadnunk kell!

Antal bácsi! Egy-egy köszöntésnyi idõ sem jut már, de amit kaptunk, köszönjük!

Mezeiné Bátori Valéria

50 év Mezőberény zenei életének szolgálatában - cikk megnyitása 11. oldal



 Domokos Béla és zenekara:

Az 1899-ben alakult mezõberényi „Iparos Ifjúság” Zászlószentelése 1904. május 23-án volt.
Zászlóanya Románfalvi Fejérváry Celesztine grófnõ, ki a zászlót nemes lelkületével az ifjúságnak ajándékozta.