AZ IPARTESTÜLET MÚLTJÁBÓL IV.

Mezőberény iparosainak, - Schäfer József, Schäfer Mihály, Ábelovszky Pál és Szabados Márton– visszaemlékezése. (lejegyezve: 2007.)

Ábelovszky Pál (festõ) 1956-ban, Schäfer József (kõfaragó) 1949-ben, Schäfer Mihály (ács) 1953-ban lett önálló kisiparos.

1950-60-as évekről:

Schäfer József (kőfaragó) 1949-ben, Schäfer Mihály (ács) 1953-ban, Ábelovszky Pál (festő) 1956-ban lett önálló kisiparos. Ők megélték, emlékeznek és szívesen beszéltek azokról az évekről.

Schäfer József: 1949-ben kaptam meg az iparomat. Az akkori KIOSZtól megkerestek, 10-es bizalmi lettem. Ez azt jelenti, hogy volt egy körzetem, ahol én voltam a tagdíj beszedéséért a felelős. Ez fontos volt, mert fő bevétele ebből volt a testületnek. Bizony nem volt könnyű beszedni a tagdíjakat! Majd a KIOSZ titkára lettem. 23 éven keresztül úgymond több elnököt is kiszolgáltam. Időközönként le akartak váltani, a megyei titkárság nem nézte jó szemmel, hogy párton kívűli és cserkész voltam. Pártembert akartak titkárnak, de a tagság kiállt a személyem mellett. Mondhatom, olyan megtűrt személyek voltak abban az időben az iparosok, olyan kellemes rosszak. A munkánk miatt megbecsültek minket, de az önállóságunkat a rendszer nem vette jó néven.

Ki lehetett kisiparos?

Ábelovszky Pál: Ipart csak az kaphatott, akinek meg volt a három év gyakornoki ideje. Az akkori munkahelyemnek engedélyt kellett kiadnia, hogy válthassak ipart. Kérvényezni kellett. 1950-53 között nem is nagyon lehetett ipart kiváltani. Én 1956. novemberében kaptam iparengedélyt. Akartam tanulót felvenni, ahhoz is engedély kellett. Először egy tanulót, majd két tanulót és egy alkalmazottat, később három tanulót és három alkalmazottat engedélyeztek. Ennyi volt az önállóság. Járművet nem tarthatott magánember. A kereskedőkön kívül mindenkinek kötelező volt tagnak lenni.

Mi jellemzi az 50-es, 60-as éveket?

Schäfer József: Sok volt az inas minden szakmában. Nagy szükség volt a szervezetekre, mert például a fatelepek üresek voltak, nem volt nyersanyag. Volt egy bizonyos szétosztható anyagmennyiség. Például: az asztalos iparosok kaptak nyolc szál deszkát, azt először két iparos között osztották szét, legközelebb másik két asztalos között. Másképp nem boldogultak volna. Ugyanez volt igaz a kőművesekre, akik közt a cementet kellett ésszerűen szétosztani. Úgy mondtuk: anyagutalvány volt.

Ábelovszky Pál: A mi szakmánkban úgy kellett, lehetett beszerezni az anyagot, hogy Békéscsabán a háztartási boltba kellett beadni az igényt, és mellé tenni pénzt. Ha éppen nem volt elégedett az ott dolgozó az összeggel, akkor újabb igényt kellett beadni, ami azt jelentette, hogy mellé több pénzt kellett tenni, ha anyaghoz akartunk jutni.

Schäfer József: Nem volt nekünk bajunk a rendszerrel. Mi hárman voltunk testvérek, együtt dolgoztunk. Én kőfaragóként, az öcsém, Mihály ácsként, a bátyám, Márton pedig kőművesként. Ha például tetőt javítottunk vagy csináltunk, ahhoz egy ember nem volt elég, ezért kisegítettük egymást, együtt oldottuk meg. A városban látható emléktáblákra nagy részt én véstem a feliratokat.

A hangsúly az ipar fejlődésében az ipari üzemek, gyárak fejlesztésére terelődik. A kézműipari szintről a gyáripari szintre emelkedett a termelés.

Hogyan boldogultak az iparosok?

Schäfer Mihály: Az 50-es években csak KTSZ-ek voltak, önálló iparosok kevesen voltunk. A KTSZ-ek a lakosság felé nem dolgoztak. De az igazsághoz tartozik, hogy nem is volt rá igény, mert az embereknek nem volt pénze, de anyag sem nagyon. Az úgynevezett német részen élőktől elvittek mindent. A munkánkért tojással vagy terménnyel tudtak fizetni.

Ábelovszky Pál: Én a postán dolgoztam, majd a KTSZ-ben, mielőtt kisiparos lettem. Kovács András - aki tanítómesterem volt -, és még ketten voltak Mezőberényben akkor festő kisiparosok.

Schäfer Mihály: Akkoriban kétkezi munkát végeztünk, nem igen voltak szerszámok. Ha nem volt a szakmánkban munka, elmentünk nádtetőket javítani, aratni ..... Volt, aki csak télen tudott a szakmájában dolgozni, nyáron a kertjében dolgozott.

Az Adó- és Árosztály az adókat szigorúan állapította meg?

Schäfer József: Az adóztatásról kell beszélnünk. Sérelem volt. Egyszerű volt ugyan a bevallás, de igazságtalan. Árvetési űrlap volt, amin vezetni kellett mennyi anyagot használtunk fel, stb. Ennek ellenére mindig egy becsült összeg után kellett az adót megfizetnünk. Majd megjelentek az egységár gyűjtemények, minden szakmában annak alapján lehetett számlát kiállítani. Minden mozzanat benne volt.

Schäfer Mihály: 1958-ban, amikor megvettük a házunkat, megemelték az adónkat. Sőt, mindenünket lefoglaltak. Bizonyítanunk kellett, hogy eladtuk a tanyánkat, a szőlősünket, a házunkat, az ezen felüli részt pedig az iparból kerestük meg.

Mi volt a feladata az elnöknek, a titkárnak, a vezetőségnek?

Ábelovszky Pál: Az elnöki tisztség tiszteletbeli tisztség volt. A fő feladatokat a titkár látta el. Éves beszámolók elkészítése, hivatali órákon való megjelenés, pénztári bizonylatok aláírása ....

Arról már beszéltünk, hogy anyaghiány volt. A vezetőség feladata volt az igények felmérése és a szétosztás. Az iparosok érdekeit képviselték, ha kellett megvédték az alaptalanul kiszabott büntetésektől. Feladata volt az, hogy ha az iparos nem jól dolgozott - panasz érkezett a vezetőséghez -, azt kivizsgálja, a hibát helyrehozza. Fegyelmet kellett tartani, nem engedhették meg, hogy az iparosokat bárki lejárassa.

Nem volt könnyű az iparosok élete, de hétvégén szabadidejüket szívesen töltötték el az iparos székházban. Schäfer József elmondása szerint vasárnap délutánonként az asztalok meg voltak terítve a székházban, az iparosok kártyáztak, sakkoztak, zenekar játszott Domokos Béla vezetésével.

(Domokos Béla - 1900. október 12-én született Mezőberényben, a mezőberényi textilipari szakosztály elnöke, a mezőberényi Iparos Ifjúság elnöke, a mezőberényi Ipartestület elõljárósági tagja. A magyar zene kiváló művelõje.)

Arról is mesélt, hogy ha egy fiatal belépett az iparosok házába, levette a kalapját, tisztelték az idősebb mestereket…

„... kiemelkedett gyors fejlődésével az iparosok színjátszó, zenei csoportja és énekkara, ...”

Szabados Márton 1955-től 1965-ig a színjátszók oktatója.

Õ mesélt arról, milyen kulturális élet folyt abban az időszakban:

„Ebben az évben indult el a klubélet az iparos székházban. A KIOSZ székház 1955-ig a Vörös Csillag TSZ gabonatárolója volt. Az iparosok és inasaik - mindenki a saját szaktudását hozzáadva - rendbeszedték, felújították az épületet, így alkalmas lett a klubéletre. Sok társadalmi munkát végeztünk, sokat dolgoztunk az ipartestület vagyonáért. Külön volt egy klubterem és külön egy söntés 10-12 asztallal, ahol sakkoztak, kártyáztak az iparosok. Volt billiárdasztal, kugli pálya. Megszerveztem a színjátszó csoportot. Sikerrel adtuk elő Mezőberényben és a környező településeken a megtanult színdarabokat. Sikerrel játszottuk többek között a Falusi verebek, Tánya, Párosan szép az élet, Bolond vasárnap, Disznótor, Ez a falu eladó, Buborékok, Szerelem mellékes ... - é smég hosszasan sorolhatnám.

Mezőberényben - ha jól emlékszem - a 3. tévékészülék az iparos székházban volt (az első a Cipész KTSZben, a 2. a Tanácsházán). Akkor a kultúra része volt a tévé, hiszen magán házaknál még nem volt. Szombat és vasárnap például focimeccset néztek itt az iparosok, a kommentárt hozzá a rádió adta. Hétvégeken lakodalmakat rendeztek. Itt tartották például a vadászok, a rendőrök, a kisiparosok KTSZ-ek az évzáró vacsoráikat. Cigányzene nélkül elképzelhetetlen volt egy-egy ilyen rendezvény. Emlékszem, volt olyan hétvége, hogy pénteken este kezdődött „az élet” és hétfőn délben ért véget.”