Egy beszélgetésem részlete Néveri Gyula bácsival.

• "Emberekkel foglalkozni jó, szép, hálás dolog." (2006)
  

NÉVERI GYULA bácsit sokan ismerik, sokan szereztek jogosítványt az ő irányításával.

1163 ember vizsgázott és kapott jogosítványt a "keze alatt", emellett több ezer főt oktatott elméleti KRESZ-ből. 20 év alatt 1,5 millió km-t oktatott baleset nélkül.

-  De kezdjük az elején, hogyan kezdődött a pályája?

- A katonaságnál 1952-ben szereztem jogosítványt. Aztán - mondhatom- a véletlen is szerepet játszott abban, hogy oktató lettem. Miután sikerült az iskolai bizonyítványomat Gútáról beszerezni, beiratkozhattam a gimnázium esti tagozatára, és az érettségi után elvégeztem a gépkocsioktatói tanfolyamot. 1973-ban kezdtem el oktatni, 1974-ben a Békés Megyei Autóközlekedési Tanintézethez kerültem. Bekapcsolódtam a tanfolyamszervezésbe is. Sikerült elérnem, hogy Mezőberényben is legyen kirendeltség. 36 település kapcsolódott hozzánk. 1976-banneveztek ki a kirendeltség vezetőjének. 1991-ben mentem nyugdíjba ,majd még két évet dolgoztam, 1993-ig. Összesen 20 évet oktattam.

- Gyuszi bácsinak is biztosan vannak emlékezetes esetei, történetei,amikre a mai napig emlékszik?

 Amikor találkozunk, magamban mindig jókat mosolygok, mert eszembe jutnak az ismerőseim és családom tagjainak történetei. Hogyan és miként állt le az autó éppen a kereszteződésben, vagy éppen a zebra előtt, és nem akart az autó újraindulni, és persze mindez éppen vizsga közben. És ehhez hasonló történeteken.

Igen, sok. Például egy asszony 62 évesen jelentkezett tanfolyamra,mert nyert egy autót, és meg akart tanulni autót vezetni. Megjegyzem,biciklizni sem tudott! Õ - egyszer - kitette az irányjelzőt balra és jobbra kanyarodott. A mellettünk lévő sávban egy autóbusz szabályosan közlekedett, csak a szerencsén múlt, hogy el tudtam rántani a kormányt, és nem mentünk neki az autóbusznak. Ilyen és ehhez hasonló esetekben kell az oktatónak nagyon észnél lenni!

- A közlekedés, az autó mindennapjaink fontos eszközévé vált. Az ezen a területen bekövetkező változások szinte minden embert érintenek.

Gyuszi bácsi ma már csak kerékpáron közlekedik, de figyeli az autós közlekedést? Milyen tanácsokat adott és adna ma az autóvezetőknek?

- Ma már úgymond oktatói értelemben nem figyelem, de régebben még figyeltem a közlekedőket. Ma sokan azt hiszik, hogy a korszerűbb,szebb autókkal a tudományt is adták. Pedig ez nem igaz! Mindig úgy vezessenek, hogy mások és saját maguk számára is biztonságos legyen. A szabályokat tartsák be! Figyeljen arra, hogy a járműnek ura tudjon maradni. Agresszívnek nem szabad lenni! Vagy például: este a figyelemnek az út jobb szélén kell lenni. ....

- Örök téma, hogy a nők vagy a férfiak vezetnek-e jobban. Mi volt a tapasztalata?

- Az 1163 tanítványomból 700 volt a női tanuló. Abban az időben a nők szebben tudtak autót vezetni, de azért bizonytalanabbak, vagy mondjuk úgy, óvatosabbak voltak. Bár kétféleképpen lehet a jobbat értelmezni. Az a jó tanuló, aki könnyebben tanul, de a tudásához képest megpróbálja, akarja úgy csinálni, ahogy az oktató mondja.

- Említette, hogy a naplókat a mai napig őrzi. Gondolom, ez nem véletlen.

- Nagyon szerettem a munkámat, emberekkel foglalkozni jó, szép,hálás dolog. Mindig odafigyeltem a tanítványokra, nem adtam rá alkalmat, hogy bajunk legyen egymással. Meg kell minden embernél találni, hogy mikor, milyen feladatot lehet tőle elvárni. Jó emberismerőnek kell lenni.

Emlékszem, vidáman mesélt.

Hiszem, hogy nemcsak szakmai tudásával, hanem személyiségével is tanított. 

Szívből kívánok jó egészséget!

RUBIN OKLEVÉL

"Hálás szívvel megköszönöm ..."

"Az udvaron Zsemlye Katalin tanítónő mosolyogva és végtelen szeretettel a szemében várja gyermekeit, az első osztályos kislányokat és kisfiúkat az első tanítási napra. ... Szép hivatás ez, amit már évek óta becsülettel végez: tanít, nevel, formálja a kisemberek lelkét, játékosan, egyszerűen, emberi módon."

 - írta Sass Ervin a Békés Megyei Népújság 1957. szeptember5-i (csütörtök) számában.

Engem is mosolyogva, és végtelen szeretettel várt a Juhász Gyula Idősek Otthona egyik szobájában, karosszékében ülve. Gondosan rendezett naplói, fényképei, levelei, a régi óra az asztalon ... a tanítónő kora, szeméből áradó bölcsessége az első perctől kezdve bensőséges hangulatot teremtett beszélgetésünkhöz. Beszélgettünk, mesélt a múltról, a jelenről, a rubin diplomáról.

- Előttem a "Szarvasi Pedagógiai Főiskolai Kar" RUBIN oklevelem, melyet a 70 éve Bratislavában szerzett tanítói oklevelem alapján és 37 év szolgálati időm után kaptam. Mióta részt vettem ezen a megtisztelő, megható, felejthetetlen ünnepélyen, meghányom-vetem életem folyását. Szeretnék csak a szépre emlékezni, de feltornyosulnak bennem a nehézségek, amelyekkel meg kell küzdenem. 

1913 május 15-én születtem Gútán, Csallóközben. Édesapám anyakönyvvezetőként került a községbe, később pénztárnok volt a takarékszövetkezetben. Sokat tevékenykedett a nagyközség fejlődésében. Négyen voltunk testvérek.

Az oklevelem megszerzése után a Gútán, a tanyasi iskolához kerültem ötödik tanerőnek.Helyszűke miatt hetente váltakozó rendszerrel tanítottunk, a naponkénti tanyára járás és egyéb nehézségek mellett, mint például a szegénység. 9 évi szolgálat után szerettem volna bekerülni a községi iskolába, de nem sikerült.

Már háborús világ volt, két évig Nagymegyeren tanítottam. Itt ért a Csehszlovákiából áttelepítésre kijelölt magyar nemzetiségű személyeknek a "Fehér lapja". Reménykedtünk, hogy a "nagyhatalmak" megvédenek bennünket és nem engednek kitelepíteni őseink földjéről.

1947 június 13-án 150 gútai magyar családdal Mezőberénybe telepítettek édesanyámmal. Nagyon mostoha körülmények közé kerültünk. 

Egy évig Protestáns Általános Iskola felső tagozatában kaptam beosztást, majd az iskolák államosítása alkalmával 16 évig folyamatosan az első osztályosokat tanítottam. 

Megüresedett a gyógypedagógiai kisegítő iskolában egy tanerő állása. Mivel nekem volt a legtöbb gyakorlatom a kicsinyek között, áthelyeztek oda. Hat évig tanítottam ott és 1969-ben 37 évi szolgálattal mentem nyugdíjba. 

"Jézus tanítványa voltam, Gyermekekhez lehajoltam, A szívemhez felemeltem, Szeretetre így neveltem." - írta Benedek Elek. Én is így neveltem és tanítottam a rám bízott tanulókat.

A feletteseim megbecsültek lelkiismeretes munkámért és a tanítványaimmal, akár kicsik, akár nagyok voltak, az egymás iránti szeretet kapcsolt össze. 

A tanterveket nem lehet szolgai módon végrehajtani, mert az értelmi képességeik szerint kell igazodnunk.

Nagyon fontos a nevelés, a közösségi formálás, egymás segítése. 

Az iskolák államosítása után nagy nehézségem volt a cigány tanulók beiskolázásával. Felvállaltam volna egy külön cigány osztályt is, de a felettesek a beolvadást javasolták.

A pályám során nem sok örömben volt részem. De bevallom, hogy még most sem szakadtam el a régi tanítványaimtól, mert most is levelezünk vagy látogatásokkal örvendeztetnek meg ...

Hogy mit jelent nekem a most kapott kitüntetés? Hála tölti be a szívemet, hogy ezt a szép napot is megértem. A sok nehézséget is átvészeltem Istenbe vetett hitemmel.

Hálás szívvel megköszönöm ezt a szép ünnepségetés a díszdiplomát. 

" Az emlékeimnek élek." - mondta. ...

Lejegyezve: 2002. október

SZEKTORLABDA MEZŐBERÉNYBEN IS

A Mezőberényi Szektorlabda Egyesület elnökével, Hicz Andrással beszélgettem - az egyetlen magyar eredetű sportágról - a szektorlabdáról.

Bevallom, amikor először hallottam a szót, szektorlabda, nem tudtam, mit jelent. Ma már tudom, a gombfoci hivatalos elnevezése. Nem lepődtem meg, hogy András nevéhez fűződik a sportág népszerűsítése. Gyerekkori emlékeim között ott vannak a szomszéd fiú - Hicz Andris - gombfoci csapatai, gombfoci csatái is.

- Hogy is indult?

- Gyerekkoromban sokat gombfociztam, mint minden más gyerek. Majd felnőttként el is felejtettem. 2004-ben hallottam, hogy létezik

a sportág, szektorlabda néven. A 2004-es világbajnokságról láttam egy összefoglalót a tévében. Akkor arra gondoltam, miért ne űzhetném

én is ezt a sportot. Meg is kerestem a szövetség vezetőjét, aki arra buzdított, alapítsunk egy egyesületet. 2005 márciusától bejegyzett szervezet - Békés megyében egyetlen - a Mezőberényi Szektorlabda Egyesület. Ma 12 fő a taglétszámunk. 

- Mit kell tudni a sportágról?

- A gombfoci magyar eredetű, társasági, taktikai-ügyességi játék. Amellett, hogy nagy örömöt jelent, nemcsak a társas készséget, a logikát növeli, de a kezek finom mozgását, az irányok megismerését, a térlátást, a szem-kéz koordinációt is fejleszti, ezáltal a szenzormotoros képességekre is pozitívan hat. Ma már nem kabátgombok, vagy a gyerekkoromban használt nevesített bábuk a focisták, hanem esztergált bábukkal játszunk, méretpontos - 120x180 cm-es - asztalon, a labda 1,3 milliméter. A játékosok „lyukasak”, és nem körömmel, hanem ún. nyomópálcával kell őket mozgatni.

Az elnevezés a passzolási szabályból ered. A sportágban lehet passzolgatni is, ha az egyik játékos egy bizonyos távolságon, szektoron belülre továbbítja a másikhoz a labdát.

Három sportág ötvözése, hiszen a szabályok miatt a foci, az előre gondolkodás miatt a sakk, illetve a billiárd is valamilyen szinten megjelenik benne.

- Kinek ajánlod?

- Bárkinek, korosztálytól függetlenül. ...

- Milyen terveitek vannak?

- Évente 3-4 alkalommal járunk versenyekre. „B” kategóriában már vannak arany- és bronz érmeink is. ...

- Nem csak aszfalton, hanem asztalon is lehet focizni! ...

(a teljes cikk 2007-ben jelent meg a Mezőberényi Hírmondóban)

Magyarországra 2010-ben ért el a subbuteo, Hicz András vezetésével a Mezőberényi Szektorlabda Egyesület kezdte bevezetni ezt az izgalmas játékot, míg Budapesten 2013 januárjában alakult a Budapest Subbuteo Klub.

---